A jelen előtt egy nappal...

*16:34*
Túlélőbicskámmal éppen egy fadarabot élesítettem. A bot kérge megpöndörödve hullott a lábfejemre. Idegesen néztem az óceán felé. Telihold. A déliek ilyenkor nagyon hangosan üvöltenek.
De kik is a déliek?
Jó kérdés. Tulajdonképpen én sem jöttem még rá erre. Sokszor elmerészkedtem arrafelé, de a területükre nem mertem bemenni. Valami rémisztő lények lehetnek. De amíg nem jönnek felém, addig hidegen hagynak. Csak ne üvöltenének egész éjjel. A víz hátborzongatóan viszi a hangot, szóval ilyenkor nyugtalan éjszaka vár rám. Miután kellően kiéleztem a fadarabot, egy fára felmászva sirályt kerestem. Azok a dögök becserkészhetetlenek voltak. Mára már megvan a logikám, így maximum tíz percembe kerül. A dárdámat nyílegyenesen hajítottam a homokba, ahol a kis csalit csócsálta a vacsorám. Elégedetten ugráltam le a fáról, hiszen egyéni csúcsot döntöttem, ami a sirályvadászatot illeti. Ám a dicsőség és az éhség a fejembe szállt, így sikeresen ráestem a csuklómra.
Gratulálok Briana! A nyomorék cím csak reád vár!
A csuklómat szorongatva a sirályom felé vettem az irányt. Port kavarva, kétségbeesetten csapkodott a homokban, majd örök nyugovóra tért. A ruhám aljából egy darabot kivágva, bekötöttem a lilára színeződött csuklómat, majd tüzet gyújtva elkezdtem sütni a madarat...
*18:11*
Evésem közepette hajókürt hangra lettem figyelmes. Hajók sem járnak sűrűn erre. Mindegy is...
*18:20*
A déliek természetesen nem bírták csendben maradni, muszáj volt üvölteniük egy óriásit.
Kussoljatok már! - masszíroztam a halántékomat. Mint a farkasok. És még a sirály is pocsék ízű.
*19:03*
Kicsit bementem az óceánba, ami rettenetesen hideg volt. Még a szokottnál is hidegebb. Miközben mosakodtam a kezeim közé akadt valami törött hajódarab.
Ez most bennem volt? Vagy öt éven át itt úszkált?
Odaszaladtam a tűzhöz és megvizsgáltam. Ez nem olyan fa, ami a mi hajónkon is volt. A távcsövemet felkapva a földről (amit még a déliek környékén találtam) körbenéztem. Egy hajót sem látok, ami talán ennek a karcos lencséjű, semmit nem nagyító, távcsőnek csúfolt bigyó miatt van.
Idegesen bevágtam az eszközt az ikómba (házikó lerövidítve) és hanyatt vágtam magam a homokban.
*20:57*
Még csillag sincs az égen. Pompás. Lehet nem kellett volna megenni azt a sirályt és akkor talán beszélhetnék is valakihez.
*21:23*
Unalmamban felmásztam egy fára, hogy belássam a környéket. Mit meg nem adnék, hogy lássak egy délit.
Szépen, óvatosan átmásztam fáról fára és már majdnem a déli körzeténél, az avar zörgésére lettem figyelmes. Óvatosan lenéztem. Mivel már sötét volt, nem volt esély arra, hogy lássak valamit. Kivéve, ha egy déliről van szó. Egy vörös szempár igazán messze tőlem rám nézett és éppen ennyi kellett ahhoz, hogy frászt kapjak. Hallottam, hogy matat, gyanítom tüzet gyújt, hogy lássam, vagy meg akar dobni, ergo megzabálni. Hála a jó égnek az első gondolatom vált be, így ideje volt tipliznem. Mire meggyújtotta szerencsétlen a fáklyáját, én fedezékbe vonulva (egy másik fára, még magasabbra mászva) lestem. Egy vörös szemű, majom pofájú, de valami gusztustalan lény nézett, bután a fák lombjai közé. Testét szőr borította, számomra majomnak tűnt, de nagyon is ember volt. Mielőtt eloltotta volna a tüzet, hirtelen egy nyíl átszelte a fejét. A szívem hevesen vert, vártam a pillanatot, amikor engem céloznak meg. A tüzes fáklyát átvette egy másik déli és körbenézve, elindult társával vissza a területükre, halott társukat magukkal húzva. De miért nyírták ki?
Nagyon óvatosan visszalépkedtem az ágakon, az ikómba.
Lehet azért nyírták ki, mert átlépett az én területemre? Egyáltalán tudják, hogy én létezem? Végül is enyém az északi, a keleti és a nyugati körzet is, meg a sziklás, kivéve teliholdkor, azaz most. Pedig talán látnám azt a hajót.
*22:46*
A tüzemet eloltva, bementem a szűkös ikómba. A bicskámmal a falba húztam egy strigulát. Ez a fal az eltöltött napjaimat jelzi. Hamarosan új falat kell igénybe vegyek. A ágyam két fára kifeszített kis ágy. Van egy faasztalom, amin a sziget feltérképezése van lerajzolva, bejelölve az égtájak és a déliek helye. A teliholdat felesleges lejegyeznem, nehéz nem megtudni. Beszakad a dobhártyám a déliek sikoltásától.
A ágyam felett, a plafonon pedig a családom tagjainak neve látható. Lucy, a drága húgom, aki ha élne, 1 hónap múlva lenne 13 éves. Taylor, az anyukám és Daniel, az apám. Kimondhatatlanul és leírhatatlanul hiányoznak nekem, senki sem kívánhatja magának ezt az életet, még a leginkább magányra vágyó ember sem.
Holnap viszont korán kell keljek, mert a halak telihold után sokszor a partra vetődnek. Legalább így ehetek valami értékelhetőt is. Valamint a déliek a maradék kajájukat a szikláson hagyják, így mielőtt még a nap melege miatt megromlanának, elhozom, hogy megegyem.
*23:34*
Eloltottam a tüzet, majd egy rövidke csuklómasszírozás után nyugovóra tértem, az üvöltő déliek ellenére is... 

Prológus.

Az ominózus baleset pontosan öt éve történt. Családom, továbbá 126 ember hajóbalesetet szenvedett az óceán közepén. Átfázott testem minimum 50 halott mellett elúszott, köztük volt édesanyám és apám is. Nyolc éves húgom karjaimban hunyt el a vízen. Túlélők nemigen akadtak, engem pedig a víz egy aprónak tűnő, de egy ember számára hatalmas szigetre sodort. Napokig csak fetrengtem a  homokban, remélve, hogy ez csak egy rossz álom. De nem volt az! Egy óriási sziget, ki tudja mivel tele és én, az árva 12 éves lány.
Mint kiderült öt év alatt, egy árva lélek nem él ezen a szigeten, kivéve a sziget déli sarkán, de ott is csak olyan lények, amiket öt év alatt nem mertem felderíteni.
Az életem már egészen egyenesbe jött, amíg egy fiút partra nem sodort a végtelen óceán...